Eltűnt egy zádori nő

2017. 07. 06., cs - 11:34
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy nap alatt megtalálták a idős nőt.

Egy nő 2017. július 4-én 17 óra 13 perckor arról tett bejelentést a rendőrségen, hogy 78 éves nagyanyja a zádori otthonából eltűnt, két órája nem találják. Elmondta, hogy az idős nő mentálisan zavart, időben és térben nem tud tájékozódni.

Az eltűnt nőt még aznap keresni kezdték a rendőrök, azonban késő estig nem találták. Másnap reggel tovább folytatták a kutatást, majd 8 óra körül Zádor külterületén, egy szederindás részen meg is találták a nőt. A nő eszméleténél volt, azonban magatehetetlenül feküdt a bokros részen. A rendőrök mentőt hívtak, akik a nőt kórházba szállították.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.