Eltévedt turistákon segítettek a rendőrök Mártélyon

2017. 06. 11., v - 09:24
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két turista tett bejelentést a rendőrségre, miután eltévedtek Mártélyon, a Tiszai ártérben. A rendőrök, egy helyi hivatásos vadásszal közösen találták meg őket.

A két nő 2017. június 10-én 22 órakor telefonált a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába. Elmondták, hogy délután túrázni indultak, azonban eltévedtek, 4-5 órát bolyongtak az ismeretlen, sáros, erdős területen és nem találják az onnan kivezető utat. A mindszenti körzeti megbízott és társa érkezett a helyszínre, ahol felvették a kapcsolatot egy mártélyi hivatásos vadásszal és közösen kezdték keresni a megadott adatok alapján a turistákat. A központ segítségével, telefonon tartották a kapcsolatot az eltűntekkel és több kilométeres gyaloglás után, az Ányás-sziget részen, sikerült megtalálni őket.

Az elcsigázott, fáradt túrázókat 23 órakor a rendőrök biztonsági intézkedés keretében, sérülés nélkül szállították közeli szálláshelyükre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.