Eltévedt az erdőben

2018. 06. 22., p - 10:43
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szentendrei rendőrök gyors és hatékony intézkedése segített megtalálni egy 12 éves kislányt, aki a visegrádi Fellegvár közelében tűnt el családja mellől.

A Szentendrei Rendőrkapitányság munkatársai 2018. június 21-én 13 óra 30 perckor kapták a jelzést, amely szerint a visegrádi Fellegvárhoz vezető erdei úton egy 12 éves kislány családjától lemaradt, majd feltehetően eltévedt az erdőben, hozzátartozói nem találják.

A bejelentő által megadott személyleírás és ruházat alapján a Szentendrei Rendőrkapitányság szolgálatban lévő rendészeti és bűnügyi állománya haladéktalanul megkezdte a gyermek keresését. Az eltűnéssel szűkebben érintett erdei út és vár környezete mellett a rendőrök a kereskedelmi és egyéb szolgáltató egységeket is felkeresték adatgyűjtés és figyelemfelhívás céljából, amelynek közel egy óra alatt meg is lett az eredménye. A Fellegvár parkolójában üzemelő egyik büfé alkalmazottja felismerte a gyermeket és a rendőrök által megadott szolgálati telefonszámon értesítette a kutatásban résztvevőket.

A gyermeket ezt követően a rendőrök sérülés és panaszmentesen átadták édesanyjának.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Letartóztatásban

Megvertek és kifosztottak egy férfit a szigetvári vasútállomáson. A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

 

Egy újabb sporteredmény, amire büszkék lehetünk!

Az elmúlt évek hagyományához hasonlóan, a Készenléti Rendőrség szervezésében idén is megrendezték az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. A versenyt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata dobogós helyen zárta.