Ellenállt a rendőri intézkedésnek

2018. 01. 04., cs - 19:58
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Igazoltatni akartak a rendőrök egy járművezetőt Győrben, de a sofőr elhajtott az intézkedés elől.

A rendőrök egy tilosban parkoló autó vezetőjét akarták igazoltatni Győr belvárosában 2018. január 4-én a kora délutáni órákban, azonban a sofőr elhajtott az intézkedők mellett. A rendőrök követték a járművet, amit Mosonszentmiklóson sikerült megállítani. A gépkocsit vezető Sz. Dávid 21 éves győri férfi bezárkózott autójába, továbbra is ellenállt a rendőri intézkedésnek, végül a járőrök elfogták. Ruházatának és autójának átvizsgálásakor kábítószergyanús anyag került elő. A férfit a Győri Rendőrkapitányságra előállították, elszámoltatása jelenleg is tart.

1


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.