Elfogások Győr-Moson-Sopron megyében
Körözöttek, szabálysértő és tolvaj is rendőrkézre került.
A Győri Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának beosztottjai 2014. október 17-én 11 órakor Győr belvárosában észlelték, hogy egy fiatal férfi „leszólítja” a járókelőket és parfümöket kínál eladásra.
A fiatalember a gyalogos járőröket látva sietve igyekezett volna távozni, azonban az egyenruhások személyazonosságának igazolására szólították fel. A román állampolgár ruházatát és csomagját átvizsgálták, ahonnan több üveg „hamis” illatszer került elő.
A rendőrök a fiatalkorút a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Megyei hivatalába előállították.
Szintén a győri járőrök fogták el azt a rétalapi férfit, akit 2014. október 17-én 19 óra 15 perckor igazoltattak Győr-Nádorváros területén. A 20 éves fiatalember ellen a Győri Rendőrkapitányságközokirat-hamisítás bűntett elkövetése miatt adott ki elfogatóparancsot. Az egyenruhások a körözöttet megbilincselték és a rendőrkapitányságra előállították.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Közlekedésrendészeti Osztály beosztottjai 2014. október 18-án 19 óra 50 perckor az M1-es autópálya, 162-es km szelvényében lévő üzemanyagtöltő állomás területén ellenőriztek egy tatabányai lakost. Az autópályás rendőrök megállapították, hogy a 41 éves férfi ellen a Tatabányai Járási Bíróság, hivatalos személy elleni erőszak elkövetése miatt adott ki elfogatóparancsot. Az egyenruhások a férfit megbilincselték és a Megyei Rendőr-főkapitányság Fogdájába előállították.
A Soproni Rendőrkapitányság járőrei 2014. október 18-án 22 óra 40 perckor észlelték, hogy Sopronban, a Győri úton egy gyanúsan viselkedő férfi egy bevásárlókocsit tol, melyben gépjármű acélfelnik vannak. Az igazoltatott fiatalember közölte az egyenruhásokkal, hogy a „vasat” találta, de azok eredetére nem tudott érdemleges választ adni.
Időközben az ellenőrzés helyére érkeztek a város területén szolgálati kutyával járőröző készenléti rendőrök is. Az általuk vezetett „nyomkövető” rövid idő alatt szagot fogott és az elkövető menekülési útvonalán egészen egy telephely kerítéséig haladt.
A 32 éves soproni lakos beismerte, hogy valóban a telepről lopta a felniket, ellene a Soproni Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.