Életmentő segítség

2016. 06. 22., sze - 13:18
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A készenléti rendőrök szakszerű segítségnyújtása megmentette a 71 éves asszony életét.

A Készenléti Rendőrség munkatársai 2016. június 22-én szolgálatteljesítés közben 8 óra 20 perckor egy bajai benzinkút mellékhelyiségénél egy nőre lettek figyelmesek, aki összeesett.

 

Az egyenruhások azonnal az idős asszony segítségére siettek. Az eszméletlen nő életjeleket nem mutatott, ezért szabaddá tették a légútjait, majd felváltva szívmasszázst alkalmaztak az időközben értesített mentőszolgálat munkatársainak kiérkezéséig.

 

A gyors és szakszerű segítségnyújtásnak köszönhetően rövid időn belül újra kitapinthatóvá vált az asszony pulzusa és lassan, szakadozva a légzése is megindult.

 

Az idős nő állapota láthatóan javult, légzése folyamatosabbá vált, így őt a Készenléti Rendőrség munkatársai 8 óra 28 perckor stabil állapotban adták át a kiérkező mentőknek további egészségügyi ellátás céljából.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.