Életmentés összefogással - videóval frissítve

2018. 07. 19., cs - 14:33
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fürdeni mentek a Drávára Felsőszentmártonnál, azonban egy gyermeket elsodort a víz, többen pedig egy kőgáton és egy szigeten rekedtek. A rendőrök, tűzoltók és mentők összefogásával sikerült megmenteni őket.

A rendőrség Tevékenység-irányítási Központjába 2018. július 18-án 15 óra 16 perckor arról tett bejelentést egy horgász, hogy a Dráva folyón, Felsőszentmárton térségében egy nő és egy gyermek egy kőgáton rekedt. A rendőrség ügyeletese azonnal két hajót is útba indított, egyet Drávaszabolcsról, a másikat pedig a szomszédos Somogy megyéből. A bejelentővel többször is beszéltek, így derült ki az is, hogy nemcsak egy nő és egy gyermek rekedt a kőgáton, hanem egy fiút is elsodort a víz, azonban sikerült megkapaszkodnia egy ágban, illetve további három fiatal egy szigeten rostokol.

A helyszínre elsőként a Sellyei Rendőrőrs két körzeti megbízottja ért, akik nem késlekedtek, egyikőjük figyelte és szóval tartotta a vízben rekedt 12 éves fiút, kollégája pedig felkutatta a közelben lévő csónak tulajdonosát. Ő azonnal a helyszínre sietett, és a motor felszerelését követően két sellyei tűzoltóval vízre szállt, majd közösen kimentették a gyermeket a vízből, akit a partot érést követően átadtak a mentőszolgálat munkatársainak. Ezután a fiú kőgáton rekedt 36 éves édesanyját és a vele lévő 5 éves kisfiát mentették ki, végül a szigeten várakozó 14 éves fiút, valamint a 13 és a 15 éves lányokat is kihozták a partra.

A rendőrök, tűzoltók és mentők gyors, összehangolt akciójának eredményeképpen senki sem sérült meg.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Letartóztatásban

Megvertek és kifosztottak egy férfit a szigetvári vasútállomáson. A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

 

Egy újabb sporteredmény, amire büszkék lehetünk!

Az elmúlt évek hagyományához hasonlóan, a Készenléti Rendőrség szervezésében idén is megrendezték az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. A versenyt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata dobogós helyen zárta.

 

Állati jó nap volt!

Szenzáció! Nyilvános rendőrkutya kiképzés volt Miskolcon, a Népkerti Sportpályán! Az Állatok Világnapja alkalmából, az állatokért, a felelős állattartásért!