Életmentés Balkányban

2018. 03. 28., sze - 10:23
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A körzeti megbízott rendőr haladéktalanul intézkedett.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Balkányi Rendőrőrsére érkezett lakossági bejelentés 2018. március 27-én, mely szerint egy 83 éves egyedül élő helybeli asszonyt a szomszédai több napja nem láttak. A körzeti megbízott rendőr haladéktalanul a megadott házhoz ment, ahonnan halk, fájdalommal telt hangokat hallott kiszűrődni. A lakóház belülről zárt ajtaját egy közeli telephelyről érkezett segítséggel sikerült kinyitni. Lovas József rendőr zászlós az idős nőre magatehetetlenül, a földön fekve talált rá. A rendőr azonnal értesítette a mentőszolgálat munkatársait és megérkezésükig azonnal megkezdte a hideg padlón fekvő asszony ellátását. A bajba jutott nő - elmondása szerint - már két napja feküdt a földön miután elesett, és saját erejéből nem volt képes felállni, illetve segítséget hívni. A szomszédok jelzésének és a gyors rendőri intézkedésnek köszönhetően az asszony még időben megkapta a szükséges segítséget és egészségügyi ellátást.    


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.