Életet mentettek

2018. 03. 29., cs - 18:49
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A két rétsági rendőr azonnal elsősegélyben részesített egy 58 éves férfit, aki igazoltatás közben eszméletét vesztette.  

A Rétsági Rendőrkapitányság járőrei 2018. március 29-én 17 óra 10 perckor a Legénd és Nézsa közötti útszakaszon, egy lakókocsiban egy 58 éves román állampolgárt igazoltattak. A férfi az intézkedés alatt összeesett, eszméletét vesztette. A rendőrök a mentőszolgálatot értesítették, majd a rászorulót azonnal elsősegélyben részesítették, a légző járatait egy steril gézzel szabaddá tették és a Legénd külterületén lévő helyszínhez irányított mentők kiérkezéséig stabil oldalfekvésbe helyezték. A mentőszolgálat munkatársai megérkezésüket követően a férfi ellátását átvették és kórházba szállították.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.