Életet mentett a rendőr

2018. 01. 27., szo - 17:44
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője jutalomban részesítette az életmentő rendőrt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság szolgálatirányító parancsnoka, Csík Zoltán r. törzszászlós 2018. január 27-én 13 óra 45 perckor szolgálata közben a gépkocsijából​ észlelte a Budapest V., Id. Antall József rakparton, hogy a hajókikötő ponton közelében egy hátán fekvő nő sodródik a Dunán.

Csík Zoltán r. törzszászlós a partról próbált segíteni, majd a Dunában 6-8 métert úszott és kimentette a vízből a bajba jutott nőt, akit a helyszíni ellátását követően a mentőszolgálat munkatársai kórházba vittek további kivizsgálás céljából.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője, Bucsek Gábor r. vezérőrnagy Csík Zoltán r. törzszászlóst a helyszínen jutalomban részesítette.​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.