Egy órán belül megtalálták

2016. 06. 14., k - 09:21
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A békési rendőrök egy mozgáskorlátozott férfin segítettek.

Békésen, az egyik szociális intézményből 2016. június 13-án 19 óra körül a gondozók tudta és engedélye nélkül távozott egy mozgáskorlátozott férfi. Az eltűnéséről 21 óra 40 perckor érkezett bejelentést követően a rendőrök azonnal keresni kezdték és egy óra múlva Békésen, a Táncsics Mihály utcában megtalálták. Elmondása szerint Köröstarcsára, egyik ismerőséhez indult, de nem tudta, hogyan juthatna el oda. Ezért megállt egy buszmegállóban, ahol a kerekes székében elaludt. A férfi nem sérült meg, orvosi ellátásra nem volt szüksége, ezért a rendőrök visszavitték abba az intézménybe, ahol gondozzák. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.