Egerészölyvet mentettek

2017. 11. 07., k - 18:40
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A jászapáti rendőrök egy sérült, védett madarat helyeztek biztonságba.

A Jászapáti Rendőrőrs járőrei 2017. november 7-én a délelőtti órákban a 31. számú főúton - Jászapáti és Jászberény között -, közlekedtek szolgálati gépjárművel, amikor az út mentén egy nagytestű madárra figyeltek fel, aki a közelében elhaladó autók ellenére sem repült el. A rendőrök megálltak az állat mellett és látták, hogy megsebesült, ezért biztonságba helyezték, a forgalmas útszakasztól távolabb vitték. A Jászberényi Sasközpont helyszínre érkező munkatársa valószínűsítette, hogy az egerészölyvet egy jármű ütötte el, abból származnak a sérülései, melyek jellege miatt nem tudott eltávolodni az útpadkától. Az állatvédő a védett állatot elszállította a telephelyükre, ahol a kezeléséről gondoskodtak.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.