E-Sziget biztosítás

2018. 08. 08., sze - 12:01
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság célja, hogy károsanyag kibocsájtás nélkül biztosítsa a fesztivált.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a 2018-as Sziget Fesztivált idén először nulla emisszió mellett, károsanyag kibocsájtás nélkül biztosítja. A fesztivál teljes ideje alatt a budapesti rendőrök feladata a bűncselekmények megelőzése, megakadályozása, illetve a bűncselekményt elkövetők elfogása. Fokozott figyelmet fordítanak a közrend és a közbiztonság fenntartására, a szórakozni vágyókra, a sziget területére, valamint annak környékére.

A fővárosi rendőrök a rendészeti, a közlekedésrendészeti, valamint a bűnügyi biztosítási feladatok ellátása során – a környezetvédelmi szempontokat is figyelembe véve – a gyors reagálás érdekében, elektromos rollerekkel és kocsikkal látják el a szolgálatot. A rendészeti jelenlét célja a terrorcselekmények megelőzése, megakadályozása, illetve a szubjektív biztonságérzet növelése, amelyek érdekében a rendőrség a budapesti karácsonyi vásárokhoz is használt, unicity betonelemeket is alkalmaz. A rendőrök segítik a fesztiválra érkezők, valamint a lakosság közlekedését, folyamatosan elemzik a kialakult közlekedésrendészeti helyzetet, és amennyiben indokolt forgalomterelésekkel, zárásokkal, vagy ideiglenes intézkedésekkel biztosítják a közlekedés zavartalanságát.

A magyar rendőrök a korábbi évekhez hasonlóan francia kollégáikkal közösen teljesítenek szolgálatot a Hajógyári-szigeten, ahol a külföldi látogatók problémáinak zökkenőmentes kezelését segítik, esetenként tolmácsolási feladatokat látnak el. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a fesztivál területén egy bűnmegelőzési centrumot állított fel, hogy állandó és látható rendőri jelenlétet biztosítson. A látogatók 10 óra és 18 óra között kipróbálhatják az ittas vezetést szimuláló szemüveget, a biztonságiöv-, illetve motorszimulátort, valamint bűn- és balesetmegelőzési kérdőíveket tölthetnek ki.

A BRFK felhívja a fesztivál vendégeinek figyelmét, hogy fokozottan figyeljenek a vagyontárgyaikra (mobiltelefon, fényképezőgép, laptop stb.), ne hagyják azokat őrizetlenül a sátorban! Ne fürödjenek a Dunában, mivel a folyó teljes fővárosi szakaszán tilos és balesetveszélyes a fürdőzés! Amennyiben jogsértést észlelnek vagy áldozattá válnak, hívják a 112-es vagy a 107-es segélyhívó telefonszámot, illetve személyesen is bejelentést, feljelentést tehetnek a III. kerületi Rendőrkapitányságon (1036 Budapest, Tímár utca 9/a), ahol a nap 24 órájában megerősített készenléti szolgálattal, panaszfelvételi pontot működik.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége az ötéves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 33 éves férfit, aki testvérének iratait felhasználva rejtőzködött Magyarországon.

 

Letartóztatásban

Megvertek és kifosztottak egy férfit a szigetvári vasútállomáson. A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

 

Egy újabb sporteredmény, amire büszkék lehetünk!

Az elmúlt évek hagyományához hasonlóan, a Készenléti Rendőrség szervezésében idén is megrendezték az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. A versenyt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata dobogós helyen zárta.

 

Állati jó nap volt!

Szenzáció! Nyilvános rendőrkutya kiképzés volt Miskolcon, a Népkerti Sportpályán! Az Állatok Világnapja alkalmából, az állatokért, a felelős állattartásért!

 

Lezárt ügy: Jobbágyi rablás

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. szeptemberében erőszakos módon kirabolt egy idős nőt Jobbágyiban, majd bezárta saját háza pincéjében.