Biztonságos közlekedés Mindenszentekkor és Halottak napján

2016. 10. 28., p - 07:29
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetők fokozott odafigyelését a kegyelet napjaira tekintettel.

A rendőrök Győr-Moson-Sopron megyében is segítik a biztonságos közlekedést a közutakon, illetve kiemelt figyelmet fordítanak a temetők környékének biztonságára.

A kegyelet napjainak zavartalansága érdekében a rendőrség kéri, hogy a járművezetők lakott területen kívül és belül egyaránt fokozott figyelemmel legyenek a gyalogosokra és a kerékpárosokra, hiszen ők a közlekedési balesetekben sérülésnek leginkább kitett résztvevők.

A nagyobb forgalomból adódó esetleges forgalomlassulások és torlódások esetén a közlekedők legyenek türelmesek és már előre számítsanak hosszabb utazási időre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.