Bánkon és Balassagyarmaton is vigyáztak a fesztiválozókra

2017. 07. 18., k - 10:44
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök és polgárőrök állandó jelenléttel biztosították a szórakozni vágyók kikapcsolódását.

A rendezők az évről évre megrendezett Bánkitó Fesztiválon az idén július 12-től július 16-ig, míg a XXI. Balassagyarmati Sörfesztivál helyszínén július 12-től július 15-ig várták a programok iránt érdeklődőket. Az évről évre emelkedő létszámú látogatók biztonságára az idén is vigyáztak a rendőrök. A rendezvények biztosítását a Rétsági Rendőrkapitányság és a Balassagyarmati Rendőrkapitányság beosztottjai mellett a Készenléti Rendőrség munkatársai, a helyi polgárőrök és a társhatóságok is segítették.

A fesztiválok helyszínein biztosított állandó rendőri jelenlét célja elsősorban a környező települések és a programok résztvevőinek biztonságos és nyugodt szórakozásának garantálása, valamint a jogsértések, bűncselekmények elkövetésének megelőzése és megakadályozása volt.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.