Baleset- és bűnmegelőzési vetélkedő Máriapócson

2018. 06. 08., p - 12:59
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Roma származású gyerekeknek szervezett vetélkedőt, immár hatodik alkalommal a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoportja.

A gyerekeknek a versenyzésen és a baleset- és bűnmegelőzési ismereteik bővítésén túl lehetőségük volt bepillantani a rendőri hivatás rejtelmeibe, megismerkedtek annak sokszínűségével és érdekességeivel. A máriapócsi Rabócsi Ringen megrendezett programot Erdős Zoltán r. alezredes a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Osztályának vezetője és Balogh Albert Országos Roma Önkormányzati képviselő nyitották meg 2018. június 7-én.

A megye nyolc rendőrkapitánysága által korábban szervezett helyi versenyekről 69 általános- és középiskolás diák jutott tovább Máriapócsra, hogy ott összemérjék tudásukat közlekedési, baleset- és bűnmegelőzési és rendészeti ismeretekből. Az ügyességi és elméleti feladatok után a gyerekek sorra tették fel kérdéseiket a rendőri munkával kapcsolatban, amelyekre a kollégák igyekeztek is kimerítő válaszokat adni. A rendezvényt intézkedéstaktikai, kutyás és motoros bemutató tette még érdekesebbé.

A versenyben legjobb eredményt elért diákok:

Alsó tagozatosok:

  1. Jónás Levente a Nyírbátori Rendőrkapitányság csapatából
  2. Kalucza Zsolt a Mátészalkai Rendőrkapitányság csapatából
  3. Justyák Klaudia a Nyírbátori Rendőrkapitányság csapatából

Felső tagozatosok:

  1. Horváth Petra a Nyírbátori Rendőrkapitányság csapatából
  2. Jónás Szabolcs a Nyírbátori Rendőrkapitányság csapatából
  3. Varga Roland a Nyírbátori Rendőrkapitányság csapatából

 Középiskolások:

  1. Kóródi Attila a Nyírbátori Rendőrkapitányság csapatából
  2. Vedres István a Nyíregyházi Rendőrkapitányság csapatából
  3. Budai Ernő a Tiszavasvári Rendőrkapitányság csapatából

Az Országos Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztálya képviseletében Varga Judit r. őrnagy különdíjat adott át Justyák Klaudiának a bűnmegelőzési, valamint Oláh Zoltánnak a balesetmegelőzési tesztlapokon elért eredményeikért.

Balogh Albert tárgyjutalomban részesítette Botos Lászlót, a Mátészalkai Rendőrkapitányság csapatában induló versenyzőt, aki egy laptopot vett át a képviselőtől.    


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Letartóztatásban

Megvertek és kifosztottak egy férfit a szigetvári vasútállomáson. A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

 

Egy újabb sporteredmény, amire büszkék lehetünk!

Az elmúlt évek hagyományához hasonlóan, a Készenléti Rendőrség szervezésében idén is megrendezték az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. A versenyt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata dobogós helyen zárta.