Az utolsó pillanatban érkezhetett a segítség

2016. 02. 24., sze - 10:46
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ablakon át jutottak be a rendőrök az idős, magatehetetlen asszony házába Rakamazon.

A rendőrség Tevékenység-irányítási Központjába arról érkezett bejelentés 2016. február 23-án délután, hogy egy Rakamazon egyedül élő 96 éves nő nem ad magáról életjelet. A helyi rendőrőrs munkatársai azonnal a megadott címre mentek, de a néni többszöri kopogásukra sem nyitott ajtót. Életkora miatt felmerült, hogy az asszony bajban lehet, ezért a rendőrök végül az ablakon másztak be. A magatehetetlen nénire, aki leeshetett az ágyról, a fűtetlen ház padlóján találtak rá. Azonnal mentőt hívtak hozzá, a szűk hely miatt azonban csak az ablakon keresztül tudták közösen kiemelni a hordágyat. Az asszonyt súlyos állapotban vitték kórházba.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.