Az Oktogont továbbra is zárja a rendőrség

2017. 04. 16., v - 00:56
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrség feloldotta a korábbi zárásokat, jelenleg csak az Oktogon forgalmát korlátozza az ott céltalanul tartózkodó emberek miatt.

A korábbi és befejezettnek nyilvánított demonstráció résztvevői közül fiatalok egy csoportja az Oktogonhoz, másik csoportja a Deák Ferenc tér, az Astoria, majd a Blaha Lujza tér érintésével a Nagykörúton visszatért az Oktogonhoz. A rendőrség az Oktogont továbbra is zárja, ahol a jelenlévő fiatalok italozva énekelnek és táncolnak.   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kiszűrve

Német hatóságok által körözött autót foglaltak le a nyomozók Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Ittasan vezetni veszélyes

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonkét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminckilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

A nyomozók nem engedték kihűlni a nyomokat

A szerencsi rendőrök – közel – két évvel ezelőtti rablás ügyében végzett kitartó nyomozásukkal törlesztették azt az adósságot, melynek során őrizetbe vették egy bodrogkeresztúri idős nő bántalmazóját.