A tegnapi napon négy rászorulón segítettek a rendőrök

2017. 01. 25., sze - 12:23
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi járőrök továbbra is odafigyelnek a hideg időjárás miatt segítségre szorulókra.

A rendőrök 2017. január 24-én négy alkalommal segítettek a rászorulókon Budapest több kerületében. Egyik alkalommal a Budapesti Rendőr-főkapitányság I. kerületi Rendőrkapitányságának járőre a Budapest I., Batthyány téren egy földön fekvő nőre lett figyelmes. A rendőr odament hozzá és felsegítette, majd elkísérte egy közeli orvosi rendelőbe, ahol megvizsgálták. Ezt követően felvette a kapcsolatot egy szeretetszolgálat gondozójával, aki intézkedett a 47 éves nő további ellátásáról.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.