A siófoki vízirendőrök vontatták a kikötőbe a vitorlást

2016. 08. 22., h - 14:17
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Eltörött az árboc, a csiga pedig feltekerte a kötélzetet.

A siófoki vízirendőrök 2016. augusztus 21-én 17 óra 12 perc körül a II. fokú viharjelzés ideje alatt Siófok előtti vízterületre mentek, mert a parttól mintegy 3000 méterre egy vitorlás árboca kitörött, a csiga pedig a kötélzetet feltekerte. Mivel a kishajó önerőből nem tudott a partra jutni, az egyenruhások vontára vették és két utasával együtt épségben a siófoki kikötőbe vontatták.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.