A rendőrség a Nyugati teret is lezárta

2017. 04. 12., sze - 20:11
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrség lezárta Budapesten a Nyugati teret.

A rendőrség kiterjesztette a budapesti Nagykörút zárását, így jelenleg a VI., Király utca és a VI., Nyugati tér között zárja a körutat. Az Andrássy út továbbra is a XIV., Hősök tere, illetve a VI., Nagymező utca között van lezárva. A rendőrség ezzel egyidejűleg megnyitotta a Dózsa György út Hősök tere előtti szakaszát.   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.