A kerítéseket rángatta és kiabált az utcában

2016. 03. 12., szo - 08:47
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy sármelléki férfit fogtak el Alsópáhokon, majd gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. március 11-én 0 óra 37 perckor bejelentés érkezett a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányító Központjába, hogy Alsópáhokon, a Dózsa György utcában egy férfi üti a bejelentő garázsának ajtaját.

A járőrök a helyszínen elfogták a gyanúsítottat, aki kiabált, több ingatlan bejárati kapuját, kerítését megrángatta, szemeteskukát döntött fel, az út mellett parkoló személygépkocsira rácsapott, valamint a bejelentő garázsának ajtaját ütötte.

A Keszthelyi Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a sármelléki férfival szemben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.