A hideg időjárásra figyelmeztettek

2017. 01. 08., v - 10:03
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalai rendőrök segítettek egy idős asszonynak, egy másik hölgyet pedig teával kínáltak a hidegben.

A hideg idő miatt Zalában 2017. január 6-án és 7-én a szolgálatot teljesítő egyenruhások felkeresték elsőként a falvakban élő idős embereket és a rászorulókat. Figyelmeztették őket az elkövetkező napokban várható időjárási körülményekre és az ilyenkor jellemző veszélyekre is felhívták a figyelmet. Akadt porta, ahol egy idős asszony kérte az egyenruhásokat - a rokonok távolléte miatt -, hogy segítsenek neki egy kis fát behordani az udvarról, volt akit a nagy hidegben pedig forró teával kínáltak meg a rendőrök.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.