Lassult a reakcióidő
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/N3536834.jpg?itok=PzPYNYZU)
A berettyóújfalui rendőrök befejezték annak a balesetnek a vizsgálatát, amit ittasan okozott egy osztrák férfi a 42-es főúton.
A berettyóújfalui rendőrök befejezték annak a balesetnek a vizsgálatát, amit ittasan okozott egy osztrák férfi a 42-es főúton.
A Kerepesi út és a Hungária körút kereszteződésénél történt balesetben két ember könnyebben megsérült.
A Petőfi 200 emlékév kapcsán kilátogattunk Kecskemétre, hogy Petőfi Sándor segítségével ellenőrizhessük a közlekedőket.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a mosonmagyaróvári rendőrök.
Az előzési manőver nem magyarázza a sebességtúllépést.
A halálos baleset helyszínelése befejeződött.
Egy jármű gyalogost gázolt el Komárom térségében.
Egy nap alatt kétszer is megállították rendőrök azt a sofőrt, aki ittasan, eltiltás hatálya alatt vezetett Kunadacson.
A rendőrök összesen 35 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
Parkoló autónak ütközött, majd elsodort egy gyalogost a részeg sofőr, végül menekülőre fogta, ami közben még egy oszlopnak is nekiütközött, azonban a kecskeméti rendőrök elfogták és őrizetbe vették.
Pozitív értéket mutatott a nagylengyeli sofőrrel szemben alkalmazott alkoholteszter.
A Nógrád vármegyei rendőrök lezárták a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy férfi ittas állapotban közlekedési balesetet okozott Salgótarján belterületén.
Az M1-es autópálya mindkét irányban járható.
Az autópálya újra teljes szélességében járható.
Az autóroncsok eltávolítása során találtak rá a baleset elhunytjára Herceghalom térségében.
A Pest vármegye területén történt baleset miatt a rendőrök Tatabánya-Óvárosnál leterelik a forgalmat a sztrádáról. Kérjük, a további torlódás elkerülése érdekében kerüljék el az autópályát!
5 kamion és 37 jármű ütközött össze Herceghalom térségében.
Egy kamion és egy autó ütközött össze Herceghalom térségében.
Körmend közelében a forgalom zavartalanul haladhat.
Körmend közelében halálos közúti közlekedési baleset történt.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el.
A szolnoki rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Portugál hatóságok által körözött autót szűrtek ki a forgalomból a határrendészek Csanádpalota autópálya -határátkelőhelyen.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Allergiás reakció miatt lett rosszul egy férfi Keszthelyen, a készenléti rendőrök segítettek neki.
A létesítmény csütörtöktől működik a Formula 1 Magyar Nagydíj 2024 versenyhétvége ideje alatt Mogyoródon, a pálya melletti parkolóban.
A gyors intézkedésnek köszönhetően mindenki épségben a partra jutott.
A rendőrök elfogták azokat a fiatalokat, akik Debrecenben több autót is megpróbáltak elkötni, azonban mindenki szerencséjére ez nem sikerült nekik.
Két férfi szerszámokat vitt el egy oroszlányi garázsból, de a rendőrök éppen szembementek velük, és elfogták a tetteseket.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 12 éves, miskolci gyermekotthonból eltűnt fiú ügyében.