Baleset történt Szekszárdon
Az egyik gépkocsi vezetője olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
Az egyik gépkocsi vezetője olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
Az autóbusz vezetője rosszul lett, újraélesztették, majd kórházba vitték.
Legyen minden nap a kulturált, biztonságos közlekedés napja!
A Komáromi Rendőrkapitányság a Kisbéri Rendőrkapitánysággal közösen végzett a biztonsági öv használatára irányuló célirányos ellenőrzést.
Nógrád vármegyében tovább folytatódtak a szabálysértések rögzítésére alkalmas technikai eszközökkel folytatott tematikus ellenőrzések.
A vezető baleseti okok között szerepel az elsőbbségi szabályok megszegése. Egy Sopronban történt személyi sérüléssel járó közlekedési balesetnél is ezt az előírást szegte meg a sofőr.
Autópályának képzelhette a lakott területet egy gyorshajtáson kapott sofőr.
A nyíregyházi rendőrök gyorsított eljárásban állították bíróság elé a bűnismétlő járművezetőt.
A hajdúböszörményi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a férfivel szemben, aki a megalapozott gyanú szerint ittasan okozott balesetet.
A rendőrök egy 30 éves férfival szemben intézkedtek.
A férfi a baleset utáni napon önként jelentkezett a rendőrségen.
A monori rendőrök öt óra leforgása alatt intézkedtek olyan sofőrök és utasok ellen, akik nem használták a biztonsági övet.
Egyedi azonosítójellel visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást egy 21 éves férfival szemben a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság.
Minden, amit a sebességméréssel kapcsolatos változásról tudni kell.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 17 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év 18. hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Három gépkocsi ütközött össze Érd térségében.
Egy mozgásában erősen korlátozott 47 éves szabadszállási férfi akadt fenn a fokozott ellenőrzésen az M6-os autópálya Tolna vármegyei szakaszán.
A Győr-Moson-Sopron vármegye területén intézkedő rendőrök az elmúlt 24 órában három ittas gépjárművezetőt szűrtek ki a forgalomból.
A balestek számának csökkentése érdekében továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak az egyenruhások Fejér vármegye közútjain a szabálytalankodók forgalomból történő kiszűrésére.
Zala vármegyében folyamatosak a sebesség-ellenőrzések a balesetek megelőzése érdekében.
Portugál hatóságok által körözött autót szűrtek ki a forgalomból a határrendészek Csanádpalota autópálya -határátkelőhelyen.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Allergiás reakció miatt lett rosszul egy férfi Keszthelyen, a készenléti rendőrök segítettek neki.
A gyors intézkedésnek köszönhetően mindenki épségben a partra jutott.
A rendőrök elfogták azokat a fiatalokat, akik Debrecenben több autót is megpróbáltak elkötni, azonban mindenki szerencséjére ez nem sikerült nekik.
Két férfi szerszámokat vitt el egy oroszlányi garázsból, de a rendőrök éppen szembementek velük, és elfogták a tetteseket.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 12 éves, miskolci gyermekotthonból eltűnt fiú ügyében.
Ismét járható az autópálya Zsámbék közelében.
Mostohaunokára hivatkozva csalt ki többmillió forintot ismeretlen elkövető.
Vevőből online csalás áldozata lett egy boldogkőváraljai nő. Három millió forint tűnt el a számlájáról.