Halálos baleset az M86-os autóúton
Egy motoros vesztette életét Szilsárkány térségében.
Egy motoros vesztette életét Szilsárkány térségében.
Kockás zászló helyett rendőrök várták az önjelölt autóversenyzőket a Váci úton.
A Csongrád-Csanád és a Bács-Kiskun vármegyei rendőrök közösen hajtottak végre ellenőrzést az M5-ös autópályán.
Motoros rendőrök és szolgálati helikopter bevonásával folytatott fokozott ellenőrzést a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a sztrádán.
Tegnap Kecskeméten, Kiskőrösön és Akasztón is több sofőrt állítottak elő a rendőrök.
A rendőrök jelentős sebességtúllépés miatt mérték be a személygépkocsi sofőrjét.
A közlekedési szabályszegés miatt bekövetkezett balesetben egy 46 éves székesfehérvári férfi sérült meg.
Debrecen belvárosában történt anyagi káros baleset. Egy kis körültekintéssel ez is elkerülhető lett volna.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai nyolc ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év huszonharmadik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Halálos baleset a XVI. kerületben.
Illegális gyorsulási versenyek felszámolása és a kétséges műszaki állapotú járgányok kiszűrése volt a fő célja annak a két estés programnak, amelynek főszereplői a kormányhivatal, a Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársai, valamint rendőrök voltak. Több, mint 100 járművet ellenőriztek, a kiszabott bírság meghaladta az 1 millió forintot.
A 23 éves férfi balesetet okozott Hajdúsámsonban. Soha nem volt vezetői engedélye és alkoholt is fogyasztott mielőtt a volán mögé ült.
A szünidő közeledtével egyre több a kerékpáros a települések útjain. Kérjük, mindenki fokozott figyelemmel közlekedjen, vigyázzunk rájuk is!
Az elmúlt hét során 6 személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, melyből egy esetben a balesetben érintett gépjármű vezetője a helyszínen életét vesztette.
A hajdúböszörményi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a testvérpárral szemben, akik a megalapozott gyanú szerint ittasan okoztak balesetet.
Az egyik fekete duplázott, a másik szimplán tolta túl a megengedett sebességet. A két sofőrt bemérték, összesen 530 ezer forintjuk bánja.
A győri és a soproni rendőrök összesen négy olyan sofőrt szűrtek ki a forgalomból vármegyénk útjain, akik autójukkal úgy vettek részt a közúti közlekedésben, hogy arra nem volt engedélyük.
A Pest vármegyei rendőrök által az M0 autóúton lekapcsolt járműszerelvények túlsúlya. A kiszabott bírságok összege hét számjegyű.
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt 2023. június 10-én délután Környe és Tatabánya között.
Megpróbált elmenekülni a rendőrök elől az engedély nélkül vezető, ittas sofőr.
Portugál hatóságok által körözött autót szűrtek ki a forgalomból a határrendészek Csanádpalota autópálya -határátkelőhelyen.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Allergiás reakció miatt lett rosszul egy férfi Keszthelyen, a készenléti rendőrök segítettek neki.
A gyors intézkedésnek köszönhetően mindenki épségben a partra jutott.
A rendőrök elfogták azokat a fiatalokat, akik Debrecenben több autót is megpróbáltak elkötni, azonban mindenki szerencséjére ez nem sikerült nekik.
Két férfi szerszámokat vitt el egy oroszlányi garázsból, de a rendőrök éppen szembementek velük, és elfogták a tetteseket.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 12 éves, miskolci gyermekotthonból eltűnt fiú ügyében.
Ismét járható az autópálya Zsámbék közelében.
Mostohaunokára hivatkozva csalt ki többmillió forintot ismeretlen elkövető.
Vevőből online csalás áldozata lett egy boldogkőváraljai nő. Három millió forint tűnt el a számlájáról.