A rendőrség biztosítja a gyülekezési jog békés gyakorlását
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/08_47.jpg?itok=oQw-PiMa)
Gyűlés miatt forgalomkorlátozások lesznek szombaton Budapesten.
Gyűlés miatt forgalomkorlátozások lesznek szombaton Budapesten.
Hét külföldinek akart segítséget nyújtani az államhatár tiltott átlépésében az a 36 éves moldáv férfi, aki száguldás közben lesodródott kocsijával az autópályáról. A balesetben három férfi meghalt, a menekülni próbáló embercsempészt a rendőrök elfogták, most vádemelési javaslattal befejezték ügyét.
A Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerség keretében 2023. július 10-én és 11-én ismét ellenőrizte a buszsávok szabályos használatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság működési területén folyamatosak a technikai eszközökkel végrehajtott forgalomellenőrzések.
Két autó ütközött össze a fővárosból kifelé vezető oldalon.
Egy autó és egy motor ütközött össze a főváros felé vezető oldalon.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai harminc ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év huszonhetedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az illegális gyorsulási versenyek ellen léptek fel.
Nem viselt láthatósági mellényt az az elektromos kerékpárral közlekedő férfi, aki Kecskemét térségében egy közúti közlekedési baleset során életét vesztette.
A nagyecsedi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A Pest vármegyei közlekedési vizsgálók befejezték egy 2020-ban okozott halálos baleset ügyét. A gyanú szerint egy személygépkocsi ittas sofőrje elütött egy előtte haladó kerékpárost, aki a kórházban belehalt sérüléseibe.
A tegnapi napon többen is megsérültek vármegyénk útjain. Kellő körültekintéssel, a közlekedési szabályok betartásával ezek a balesetek is elkerülhetőek lettek volna.
Lengyeltóti belterületén motorossal ütközött egy személyautó.
Egy hét alatt 16 személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, melyből három esetben ittas volt az okozó jármű vezetője.
A győri rendőrök egy személyi sérüléssel járó közlekedési balesetnél intézkedtek, amely azért történhetett meg, mert a sofőr vélhetően elaludt a volán mögött.
A rendőrök összesen 42 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei rendőrök az elmúlt 24 órában kilenc baleset során intézkedtek, melyek közül négy esetben kerékpáros volt az érintett.
A nagykanizsai rendőrök büntetőeljárást indítottak egy 56 éves helyi nővel szemben, aki autójával a bolt falának ütközött.
Gyűlés miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2023. július 10-én Budapest III. és XIII. kerületében.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenöt ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év huszonhatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Portugál hatóságok által körözött autót szűrtek ki a forgalomból a határrendészek Csanádpalota autópálya -határátkelőhelyen.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Allergiás reakció miatt lett rosszul egy férfi Keszthelyen, a készenléti rendőrök segítettek neki.
A gyors intézkedésnek köszönhetően mindenki épségben a partra jutott.
A rendőrök elfogták azokat a fiatalokat, akik Debrecenben több autót is megpróbáltak elkötni, azonban mindenki szerencséjére ez nem sikerült nekik.
Két férfi szerszámokat vitt el egy oroszlányi garázsból, de a rendőrök éppen szembementek velük, és elfogták a tetteseket.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 12 éves, miskolci gyermekotthonból eltűnt fiú ügyében.
Ismét járható az autópálya Zsámbék közelében.
Mostohaunokára hivatkozva csalt ki többmillió forintot ismeretlen elkövető.
Vevőből online csalás áldozata lett egy boldogkőváraljai nő. Három millió forint tűnt el a számlájáról.