Lezárták a Ferihegyi Repülőtérre vezető út balesettel érintett szakaszát
Két gépkocsi és egy mentőautó ütközött össze Budapest XIX. kerületében, az Üllői út 199. számnál.
Két gépkocsi és egy mentőautó ütközött össze Budapest XIX. kerületében, az Üllői út 199. számnál.
A Kassa utca - Bajcsy Zsilinszky út kereszteződésénél két autó ütközött.
A nyíregyházi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A sofőr ittasan ült volán mögé, majd balesetet szenvedett Hajdúsámsonban. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Egy nap alatt csaknem 9 ezer gépjármű sebességét ellenőrizték Budapest II. kerületében, gyorshajtást összesen 54 esetben rögzítettek. A XI. kerületben két nap alatt 403 gyorshajtót mértek be, közülük egy 138-cal száguldott.
A nagykanizsai rendőrök kezdeményezték a letartóztatását annak a bűnismétlő sofőrnek, aki rá sem bagózott a vele szemben hozott jogerős bírói ítéletre, és autót vezetett.
Lajosmizsén és Orgoványon szűrték ki a férfiakat a rendőrök.
Vámospércs külterületén hajtott árokba egy autó idén januárban. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A helyszínen pozitív értéket fújt annak a gépkocsinak a vezetője, aki frontálisan nekiütközött egy távolsági busznak Mikepércsnél. A debreceni rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát.
A 27 éves férfi vezetői engedélyét már korábban elvették ittas vezetése miatt.
A hajdú-bihari rendőrök befejezték a Debrecen, Pósa utcán történt halálos baleset körülményeinek vizsgálatát.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 25 ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év 31. hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Az esztergomi rendőrök idén már négy alkalommal kapták el azt az 59 éves férfit, aki számtalanszor alkoholfogyasztást követően ült a volán mögé.
A Pest vármegyei rendőrök az elmúlt napokban is figyeltek. Majd egy tonna túlsúly, 400 ezer forint bírság.
A Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerség keretében 2023. augusztus 1-jén és 2-án ismét ellenőrizte a buszsávok szabályos használatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Három halálos baleset is történt vármegyénkben az előző héten, ezért kérjük, hogy kellő odafigyeléssel, körültekintően vezessenek.
A 23 éves férfi balesetet okozott Hajdúsámsonban. Soha nem volt vezetői engedélye és alkoholt is fogyasztott mielőtt a volán mögé ült. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Vármegyénkben több személyi sérüléses baleset is történt tegnap. Kellő körültekintéssel, a közlekedési szabályok betartásával ezek mindegyike elkerülhető lett volna.
Az elmúlt héten Fejér vármegyében 16 személyi sérüléssel járó és 50 anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
Az óbudai rendőrök öt óra alatt 132 gyorshajtóról készítettek felvételt; egyikük a megengedett sebesség több mint kétszeresével hajtott.
Portugál hatóságok által körözött autót szűrtek ki a forgalomból a határrendészek Csanádpalota autópálya -határátkelőhelyen.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Allergiás reakció miatt lett rosszul egy férfi Keszthelyen, a készenléti rendőrök segítettek neki.
A gyors intézkedésnek köszönhetően mindenki épségben a partra jutott.
A rendőrök elfogták azokat a fiatalokat, akik Debrecenben több autót is megpróbáltak elkötni, azonban mindenki szerencséjére ez nem sikerült nekik.
Két férfi szerszámokat vitt el egy oroszlányi garázsból, de a rendőrök éppen szembementek velük, és elfogták a tetteseket.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 12 éves, miskolci gyermekotthonból eltűnt fiú ügyében.
Ismét járható az autópálya Zsámbék közelében.
Mostohaunokára hivatkozva csalt ki többmillió forintot ismeretlen elkövető.
Vevőből online csalás áldozata lett egy boldogkőváraljai nő. Három millió forint tűnt el a számlájáról.