Hajdú-Bihar megyei balesetek
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/N3412423.jpg?itok=1WfLsxEB)
Könnyű sérülésekkel úszták meg a baleseteket.
Könnyű sérülésekkel úszták meg a baleseteket.
Három járművezetőt állítottak elő Komárom-Esztergom megyében, akik esetében az alkoholszonda pozitív eredményt mutatott.
A hajdúböszörményi rendőrök befejezték annak a balesetnek a vizsgálatát, amely a megalapozott gyanú szerint elsőbbségadás elmulasztása miatt következett be.
A megváltozott időjárási és útviszonyok miatt fokozott veszélyhelyzettel kell számolniuk a járművezetőknek. Fogadja meg a Várpalotai Rendőrkapitányság tanácsait!
A berettyóújfalui rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai nyolcvanhét ittas, továbbá két bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból októberben, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Egy járművezető a megengedett sebességnek csaknem a duplájával közlekedett a 631-es úton annak ellenére, hogy az útszakaszon az elmúlt hónapban hárman vesztették életüket.
A rendőrök két gépjárművezetőt vettek őrizetbe, akik a járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértést követték el.
Két hét alatt négy olyan közlekedési baleset történt Békéscsabán és környékén, amelyekben biciklisek sérültek meg azért, mert a kerékpárúton nem adták meg nekik az elsőbbséget. A rendőrség fokozott óvatosságot kér a járművezetőktől!
A rendőrség mindent megtesz a horror-karavánok kiszűrése érdekében.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai azonosították az M5-ös autópályán 2019. október 28-án történt halálos baleset valamennyi áldozatát.
Egy szolgálaton kívüli tűzoltó és további két állampolgár segítette ki a személygépkocsi alól az elütött kerékpárost Tapolcán.
Az elkövetkezendő időszakban visszatérő sebességellenőrzésekre számíthatnak a közlekedők!
A rendőrök egy bolgár sofőrrel szemben intézkedtek túlsúlyos járművel való közlekedés miatt az M43-as autópályán. A férfi kisteherautójával egy másik kisteherautót szállított.
Tizenegy esetben indult büntetőeljárás ittas gépjárművezetőkkel szemben a hosszú hétvégén Csongrád megyében.
A debreceni rendőrök vizsgálják a baleset körülményeit.
Három óra alatt több mint hatvan gyorshajtót mért be a rendőrség traffipax készüléke a 44-es számú főúton, Békéscsaba és Kondoros között. A szabálysértő autóvezetők közül többen is 130 km/óra feletti sebességgel hajtottak.
Pusztaottlaka külterületén fának ütközött és kigyulladt egy személygépkocsi. A jármű vezetője a helyszínen életét vesztette.
Öt hónapra eltiltotta a rendőrség a járművezetéstől azt a sofőrt, aki Tiszaújvárosban úgy közlekedett, hogy nem adott elsőbbséget egy másik autónak.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonkilenc ittas, továbbá egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év negyvenharmadik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
A Csornai Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított ismeretlen csaló ellen, aki egy internetes alkalmazáson hirdető nőt vert át.
Csalókhoz került a nyaralásra szánt pénz.
A rendőrség folyamatos figyelemfelhívása ellenére a múlt héten a gyorshajtók száma meghaladta a négyezret.
A vízirendészek a társszervek bevonásával gyakorlatoztak Tiszafüreden. A bemutató során két csónak összeütközését szimulálták a Tisza-tavon, majd a vízbe esett, úszni nem tudó ember mentését mutatták be.
A BRFK akciójában 51 embert fogtak el, köztük egy emberölés bűntett kísérlete miatt körözött férfit.
A 16 éves lányt a rendőrök jelenleg is keresik.
Végzetes lépésre szánta el magát egy fiatal férfi Zalaegerszegen. Civilekkel közösen sikerült megakadályozni, hogy tragédia történjen.
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Alig fél nap alatt fogták el a rendőrök azt a fiatalembert, aki kirabolt egy idős nőt Olaszliszkán.
A rendőrség kutyakiválasztási napot tart 2024. augusztus 13-án Dunakeszin.