Az új évben is biztonságban
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/szonda1_1.jpg?itok=hwWBKWXy)
Az ittas vezetés veszélyeire hívja fel a figyelmet a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Az ittas vezetés veszélyeire hívja fel a figyelmet a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.
A bátonyterenyei rendőrök a férfit szabálysértési őrizetbe vették.
Egy 20 éves fiú ellen folytat nyomozást a Pápai Rendőrkapitányság.
Az elmúlt hat napban egy könnyű és egy súlyos sérüléses közlekedési baleset történt a megye útjain.
Három személy sérült meg abban a balesetben, ami Székesfehérváron, a Széchenyi út és a Horváth István utca kereszteződésében történt.
A békéscsabai nyomozók közreműködésével fogták el azt a férfit, aki segítségnyújtás nélkül hajtott el egy törökszentmiklósi közúti közlekedési baleset helyszínéről.
A hajdú-bihari rendőrök segítettek kereket cserélni egy férfinak az M3-as autópályán.
Felborult egy személygépkocsi a 44-es számú főút Kondoros és Kétsoprony közötti szakaszán. A jármű vezetője szabálytalanul előzött, ezután történt a baleset. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Az utolsó adventi hétvégén Tolna megyében tizenhat közlekedési baleset történt, melyek közül négy végződött személyi sérüléssel.
Összehangolt közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak a siófoki rendőrök 2019. december 20-án.
A Szentendrei Rendőrkapitányság munkatársai közel 500 járművezetőt, valamint 48 járművet is ellenőriztek.
A rendőrök előállították a járműszerelvény vezetőjét és vele szemben szabálysértési eljárást indítottak.
Ne haljon meg több ember az utakon!
A késő délutáni forgalomban kezdett el versenyezni egymással két autós Pécsett, a rendőrök azonnal 300 ezer forint pénzbírságot szabtak ki mindkét járművezető részére.
Eltiltás hatálya alatt, ittasan vezette a biztosítás nélküli, forgalomból kivont autót a 29 éves férfi, a Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták.
A nyírábrányi rendőrök az M3-as autópálya hajdú-bihari szakaszán igazoltatták a külföldi férfit.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai rendszeresen tartanak közlekedésbiztonsági ellenőrzéseket a megye közútjain.
Marcaliban balesetet szenvedett egy 74 éves férfi, aki a kórházba szállítást követően életét vesztette.
Az akció célja az ittas járművezetők, illetve a vezetés közben kézben tartott mobiltelefont használók forgalomból történő kiszűrése, valamint a passzív biztonsági eszközök használatának ellenőrzése volt.
A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a járművezetővel szemben, aki ittasan, vezetői engedély nélkül egy oszlopnak ütközött Komádiban.
A 16 éves lányt a rendőrök jelenleg is keresik.
Végzetes lépésre szánta el magát egy fiatal férfi Zalaegerszegen. Civilekkel közösen sikerült megakadályozni, hogy tragédia történjen.
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Alig fél nap alatt fogták el a rendőrök azt a fiatalembert, aki kirabolt egy idős nőt Olaszliszkán.
A rendőrség kutyakiválasztási napot tart 2024. augusztus 13-án Dunakeszin.
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Senkitől nem tudott cigarettát kérni, ezért felgyújtotta egy trafik zárt, műanyag ajtaját egy férfi Magyarbánhegyesen. A rendőrök hamar kiderítették, ki volt a rongáló, és vádemelést javasolnak ellene.
A törökszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy 24 éves férfit, aki az elmúlt hónapokban 10 bűncselekményt követett el Fegyverneken, zömmel lakásbetöréseket.
Egy 16 éves fiatal több alkalommal tört be tatai fagyizókba, ahonnan elvitte a váltópénzt. A járőrök a napokban fogták el a hívatlan látogatót.
A nyíregyházi rendőrök tíz perc alatt azonosították és elfogták a három elkövetőt.