Elütötte az intézkedő rendőrt egy ittas sofőr Sopronban
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/Sopron_7.jpg?itok=Z4brpo_C)
A 41 éves osztrák férfi a cselekménye után elhajtott, azonban az osztrák hatóságok – a megadott információk alapján – elfogták és a Schattendorfi Rendőrőrsre előállították őt.
A 41 éves osztrák férfi a cselekménye után elhajtott, azonban az osztrák hatóságok – a megadott információk alapján – elfogták és a Schattendorfi Rendőrőrsre előállították őt.
A rendőrök a járművezetőt őrizetbe vették.
Az irritáló és életveszélyes szabálysértőket szűrték ki.
A rendőrök az elmúlt héten 19 személyi sérüléses és 32 anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, és 33 ittas sofőrt állítottak elő.
Ismét számos autós igyekezett a megengedettnél is jobban a Balatonra.
A baktalórántházi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A Fejér megyei rendőrök megakadályozták a járműszerelvény továbbhaladását az M7-es autópályán.
A 40 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett, amikor motorjával elesett Debrecenben. Alkoholt fogyasztott mielőtt úgy döntött, hogy felül a kétkerekűre.
A kisvárdai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát
A kalocsai rendőrök lezárták a baleset vizsgálatát, és átadták az aktát az illetékes ügyészségnek.
A Tolna megye közútjain közlekedési balesetben elhunytakra emlékeztek.
A rendőrök azonosították, és elfogták azt a szendrői férfit, aki ittasan anyagi káros közlekedési balesetet szenvedett, majd hátrahagyta autóját, amellyel egy sor szabálysértést is elkövetett.
Egy hozzátartozója telefonhívására érkezett autójával a Kazincbarcikai Rendőrkapitánysághoz az a férfi, akit a járőrök az épület előtt igazoltattak, és a nála alkalmazott alkoholszonda 2,38-as értéket mutatott.
A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A debreceni rendőrök befejezték az ügyek vizsgálatát.
Szabálysértési eljárás indult az Esztergomi Rendőrkapitányságon a járművezetővel szemben.
Az elmúlt napokban több halálos baleset történt Bács-Kiskun megyében. A hasonló tragédiák elkerülési lehetőségeire hívja fel a rendőrség a lakosság figyelmét.
Az úttesten sétált az a 74 éves nő, akit egy személyautó elsodort az éjszaka a 4-es számú főúton. A gyalogos a kórházba szállítását követően életét vesztette.
A kapuvári rendőrök többek között a 8611-es számú úton – a korábbi halálos baleset helyszínén – és a 8529-es számú úton tartottak sebesség-ellenőrzést.
Egy 57 éves jánoshalmi férfi vesztette életét a Bócsa téréségében történt baleset következtében.
Senkitől nem tudott cigarettát kérni, ezért felgyújtotta egy trafik zárt, műanyag ajtaját egy férfi Magyarbánhegyesen. A rendőrök hamar kiderítették, ki volt a rongáló, és vádemelést javasolnak ellene.
A törökszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy 24 éves férfit, aki az elmúlt hónapokban 10 bűncselekményt követett el Fegyverneken, zömmel lakásbetöréseket.
Egy 16 éves fiatal több alkalommal tört be tatai fagyizókba, ahonnan elvitte a váltópénzt. A járőrök a napokban fogták el a hívatlan látogatót.
A nyíregyházi rendőrök tíz perc alatt azonosították és elfogták a három elkövetőt.
A bajai rendőrök közokirat-hamisítás miatt hallgattak ki egy szerb férfit.
Gárdonyi kollégáink SUP-osokat segítettek partra sporteszközükkel együtt szombaton.
A keszthelyi rendőrök a Balaton-part közelében azonosítottak és fogtak el egy tolvajt.
A hódmezővásárhelyi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 17 éves fiú megtalálásában.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
Közúti közlekedési baleset történt Hahót közelében. A rendőrök megkezdték a baleset helyszínelését.