Eltiltás hatálya alatt vezetett a gyorshajtó
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/11.08.%20gyorshajt%C3%B3.jpg?itok=SziHKIIy)
A rendőrök gyorsított eljárásban bíróság elé állították a 27 éves szedresi férfit.
A rendőrök gyorsított eljárásban bíróság elé állították a 27 éves szedresi férfit.
A Veszprém megyei rendőrök három órán belül kétszer intézkedtek a szabálytalan 33 éves zirci autóssal.
A Komárom-Esztergom megyei egyenruhások öt sofőrrel szemben intézkedtek az elmúlt 24 órában, akik szeszes italt fogyasztottak, mielőtt volán mögé ültek.
Két ittas járművezetéssel gyanúsítható férfi ügyének vizsgálatát fejezte be a rendőrség Békés megyében. Egyikük segédmotor-kerékpárral a másik férfi elektromos kerékpárral közlekedett. Az ittas járművezetés növeli a balesetek bekövetkezésének kockázatát.
Egy hónapon belül már a második gyorshajtóról készült drága fénykép ugyanazon az útszakaszon.
Folytatódnak a fokozott közúti közlekedési ellenőrzések Somogy megyében.
Menet közben, civil autóból mértek a rendőrök
Figyelmetlenség vezetett odáig, hogy egy zebrán áthaladó gyalogost sodortak el Tiszaújvárosban.
Ludányhalászi belterületén rögzítették a sebességtúllépést a Nógrád megyei rendőrök.
Pálinkát ivott otthonában egy férfi, majd elektromos kerékpárjával közlekedett Békéscsabán, eközben behajtott egy kereszteződésbe a tilos jelzés ellenére, ahol balesetet szenvedett. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Mezőkovácsháza közelében egy autós nem adott elsőbbséget egy másik személygépkocsinak és összeütközött vele. A balesetben az utóbbi jármű vezetője könnyebben, míg utasa súlyosan megsérült. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Szabálytalankodók Veszprém megyében 3.
A nyírbátori rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A rendőrök elvették a tiszapüspöki férfi vezetői engedélyét, ennek ellenére még egy óra sem telt el és újra gépkocsiba ült.
Debrecen és Vámospércs között ütközött össze két személygépkocsi.
A rendőrök az elmúlt héten 11 sofőrrel szemben intézkedtek ittas járművezetés gyanúja miatt, közülük egy járművezető balesetet is okozott.
A kaposvári férfi ellen a rendőrök eljárást indítottak.
A Somogy Rendőr-főkapitányság illetékességi területén munkatársaink az elmúlt 24 órában több személyi sérüléssel járó, valamint anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A kiskunhalasi rendőrök befejezték a nyomozást a cserbenhagyó ügyében.
Három járművezetővel szemben szabtak ki közigazgatási bírságot a rendőrök.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
Közúti közlekedési baleset történt Hahót közelében. A rendőrök megkezdték a baleset helyszínelését.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.