Ittasan okozott balesetet
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/N3095492.jpg?itok=HJq3i628)
A 67 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett. A balmazújvárosi rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát.
A 67 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett. A balmazújvárosi rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát.
A Paksi Autópálya Alosztály járőrei egy kisteherautó ellenőrzésekor észlelték, hogy vélhetően túlsúllyal közlekedik.
Ez a tatai egyenruhások intézkedésének eredménye, számokban.
A rendőrök előállították azt a sofőrt, aki a 8-as számú főút városlődi szakaszán másokat veszélyeztetett közlekedése során, majd megállás nélkül elhajtott a helyszínről.
A Veszprém megyei rendőrök az elmúlt hétvégén huszonnyolc ittas járművezetővel szemben intézkedtek, közülük három balesetet okozott, kettő sofőr pedig az eltiltás hatálya alatt vezetett.
A rendőrség eljárást indított a jogsértő járművezetőkkel szemben.
A veszprémi és a várpalotai járművezetők ellen büntetőeljárások indultak.
A rendőrök összesen 64 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A rendőrök által kiszabott bírság és parkoltatás akasztotta meg a szerb karavánt.
A vontató és a vontatott is túlsúlyos volt - a rendőrök lekapcsolták.
A kiskunhalasi rendőrök vádemelést javasolnak a vétkes sofőr ellen, akinek több szabálysértés miatt is felelnie kell.
A Szolnoki Rendőrkapitányságon töltötték szakmai gyakorlatukat a Szakképzési Centrum rendészeti és közszolgálati ágazatában tanuló diákjai.
Az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán az elmúlt 24 órában két közúti közlekedési baleset történt, amelyben öt személygépkocsi is megrongálódott.
A sofőr és a jármű tulajdonosa is sörösüveggel állt a jármű mellett. Fogyasztottak, majd elindultak. Útjuk a Dorogi Rendőrkapitányságon ért véget.
Az ellenőrzés célja elsősorban a balesetek megelőzése volt, de ittas kamionost is kiszűrtek a rendőrök a forgalomból.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai egy hét alatt 25 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még balesetet okozhattak volna. Vezetés előtt és közben igyanak inkább vizet!
A 31 éves hajdúsámsoni férfi jogosítvány nélkül, ittasan kötötte el a főnöke autóját.
Közlekedési balesetben meghalt egy 10 éves gyermek Békés megyében. A kisfiú egy autó hátsó ülésén utazott és leejtette a mobiltelefonját. A kocsi vezetője hátranyúlt, fel akarta venni a készüléket, de ekkor letért az útról és fának ütközött. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Ha az elosztást néznénk, akkor 4 óránként fogtak ittas vezetőket Komárom-Esztergom megyében a rendőrök egy nap leforgása alatt. Megérte a felesleges kockázat?
A rendőrök a Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársaival közösen ellenőrizték a főváros XIII. kerületében közlekedőket.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.