TISPOL SPEED-akció Borsod-Abaúj-Zemplén megyei eredményei

2018. 08. 14., k - 16:54
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az európai szintű kampány ideje alatt összesen 139 jogsértést tártak fel a borsodi rendőrök.

A rendőrök az elmúlt héten a TISPOL Műveleti Csoport éves ellenőrzési terve alapján Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is fokozott közúti ellenőrzést hajtottak végre. A TISPOL SPEED elnevezésű közlekedésbiztonsági ellenőrzés ezúttal a megengedett legnagyobb sebességet túllépő járművek vezetőinek kiszűrésére irányult.

Az ellenőrzés ideje alatt összesen 139 sebességtúllépést dokumentáltak a borsodi rendőrök, ebből 105 fővel szemben szabtak ki helyszíni vagy közigazgatási bírságot, további 34 esetben pedig a felelősségre vonás érdekében szabálysértési, illetve közigazgatási eljárást indítottak.

 

Az országos eredmények itt érhetők el.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.