Sok!

2018. 08. 01., sze - 10:48
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tizenhárom ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból egy hét alatt a Miskolci Rendőrkapitányság járőrei.

Hangsúlyozni kell, hogy az ittas állapotban elkövetett járművezetés bűncselekmény is lehet, és bírósági eljárást vonhat maga után. Az ittas járművezetők továbbá magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára!

A Miskolci Rendőrkapitányság munkatársai 2018. július 23-a és 29-e között összesen tizenhárom ittas járművezetővel szemben intézkedtek, csak vasárnap hét sofőrt értek tetten. Egy elektromos kerékpárral közlekedő 42 éves férfi pedig közúti közlekedési balesetet okozott. A férfi 2018. július 27-én 22 óra körül Varbón közlekedett elektromos kerékpárjával, majd nekiütközött egy parkoló autónak. A balesetben nem sérült meg senki, a férfival szemben alkalmazott alkoholszonda azonban pozitív értéket mutatott. A Miskolci Rendőrkapitányság a sofőrrel szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.