Motorkerékpárosokat ellenőriztek Nyíregyházán

2018. 06. 18., h - 11:09
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hét esetben kellett intézkedniük a rendőröknek.

Az elmúlt hétvégén a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának munkatársai a motorkerékpárral közlekedőket ellenőrizték Nyíregyházán. A rendőrök az ellenőrzések ideje alatt kisebb súlyú szabálytalanságok miatt két motorkerékpárossal szemben figyelmeztetést alkalmaztak, két esetben pedig helyszíni bírságot szabtak ki. Súlyosabb szabályszegések miatt két fővel szemben szabálysértési feljelentést tettek, míg egy fővel szemben büntetőeljárást indítottak. A szabálytalanságok között szerepelt mobiltelefon használata vezetés közben, érvényes kötelező felelősségbiztosítás, forgalmi engedély, illetve vezetői engedély hiánya, egy esetben pedig egyedi azonosító jellel visszaélés.

A rendőrség felhívja a motorkerékpárral közlekedők figyelmét, hogy a balesetek elkerülése érdekében körültekintően vegyenek részt a közlekedésben és a közúti közlekedés szabályait mindig tartsák be! Közismert, hogy a haladási sebesség nem megfelelő megválasztása az egyik kiemelt baleseti ok, ezért fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel közlekedjenek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége az ötéves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 33 éves férfit, aki testvérének iratait felhasználva rejtőzködött Magyarországon.

 

Letartóztatásban

Megvertek és kifosztottak egy férfit a szigetvári vasútállomáson. A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

 

Egy újabb sporteredmény, amire büszkék lehetünk!

Az elmúlt évek hagyományához hasonlóan, a Készenléti Rendőrség szervezésében idén is megrendezték az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. A versenyt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata dobogós helyen zárta.

 

Állati jó nap volt!

Szenzáció! Nyilvános rendőrkutya kiképzés volt Miskolcon, a Népkerti Sportpályán! Az Állatok Világnapja alkalmából, az állatokért, a felelős állattartásért!

 

Lezárt ügy: Jobbágyi rablás

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. szeptemberében erőszakos módon kirabolt egy idős nőt Jobbágyiban, majd bezárta saját háza pincéjében.