Lezárt ügy: balesetet okozott

2018. 06. 21., cs - 08:29
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a 27 éves férfival szemben.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a 27 éves N. Martinnal szemben.

A nyomozás adatai szerint a férfi az általa vezetett kisteherautóval közlekedett 2018. április 19-én 8 óra 15 perc körül Debrecenben, a Munkás utcán. A Honti utca kereszteződéséhez érve a sofőr nem adott elsőbbséget egy szabályosan közlekedő személygépkocsinak, amellyel összeütköztek. Az autó ezt követően egy ház falának csapódott, a 41 éves sofőr pedig súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták a hajdúböszörményi lakost, aki elismerte a felelősségét a baleset bekövetkezéséért.

Az N. Martinnal szemben folytatott nyomozást a rendőrök a napokban befejezték és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték a járási ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége az ötéves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 33 éves férfit, aki testvérének iratait felhasználva rejtőzködött Magyarországon.

 

Letartóztatásban

Megvertek és kifosztottak egy férfit a szigetvári vasútállomáson. A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

 

Egy újabb sporteredmény, amire büszkék lehetünk!

Az elmúlt évek hagyományához hasonlóan, a Készenléti Rendőrség szervezésében idén is megrendezték az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. A versenyt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata dobogós helyen zárta.

 

Állati jó nap volt!

Szenzáció! Nyilvános rendőrkutya kiképzés volt Miskolcon, a Népkerti Sportpályán! Az Állatok Világnapja alkalmából, az állatokért, a felelős állattartásért!

 

Lezárt ügy: Jobbágyi rablás

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. szeptemberében erőszakos módon kirabolt egy idős nőt Jobbágyiban, majd bezárta saját háza pincéjében.