Kétmegyés kontroll a 83-as számú főúton

2017. 11. 25., szo - 12:28
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Azonos időben, több helyszínen ellenőrizték a rendőrök a járművezetőket Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyében.

A közlekedés biztonságának javítása érdekében a két megyén átívelő 83-as számú főúton azonos időben fokozott ellenőrzést tartottak a Veszprém és a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök 2017. november 23-án. Az egyszerre több helyszínen végzett akció során a járőrök a közlekedési szabályok betartásának ellenőrzésén túl felhívták a sofőrök figyelmét a téli időszakban a látás és láthatóság fontosságára is.


A Veszprém megyei rendőrök a jogsértést elkövető járművezetők tekintetében nyolc sofőrrel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, két esetben szabálysértési feljelentéssel éltek.

ellenőrzés

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.