Ittasan okozott balesetet

2017. 11. 23., cs - 12:21
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szigetszentmiklósi rendőrök vádemelést javasolnak a férfi ellen.

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya folytatott nyomozást járművezetés ittas állapotban bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 41 éves férfival szemben.

A nyomozás adatai szerint a 41 éves férfi 2017. június 25-én 19 óra 25 perckor az általa vezetett személygépkocsival közlekedett Szigetszentmiklóson, a Bercsényi úton a Petőfi Sándor utca irányába. Haladása során egy jobbra ívelő kanyarban áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött a vele szemből érkező, egy 55 éves szigetszentmiklósi nő által vezetett személygépkocsival.

A baleset következtében négy fő könnyű, egy fő súlyos sérülést szenvedett.

Az eljárásba bevont igazságügyi vegyészszakértő a gyanúsítottól levett vér- és vizeletminta vizsgálata során megállapította, hogy a férfi a baleset idején ittas állapotban vezette járművét.

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály vizsgálói az ügyben folytatott nyomozást befejezték és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték a Budakörnyéki Járási Ügyészségre.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.