Ittas járművezetők kiszűrésére irányuló akció Bács-Kiskun megyében

2019. 01. 28., h - 16:50
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több településen ellenőrizték a gépjárművezetőket a rendőrök.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitány Forgalomellenőrző Alosztályának munkatársai 2019. január 26-án 15 órától 24 óráig szervezett akciót tartottak Kecskemét, Hetényegyháza, Kerekegyháza, Fülöpszállás, Szabadszállás, Ágasegyháza, Lajosmizse és Izsák területén. A fokozott ellenőrzés elsősorban az ittas, illetve a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt közlekedő járművezetők kiszűrésére irányult.

 

Az akció során – többek között „Finn módszer” alkalmazásával – összesen 89 gépkocsivezetővel szemben alkalmaztak alkoholszondát. Közülük három személynél mutatott pozitív értéket a mérőműszer.

 

Szabadszálláson egy helyi férfit igazoltattak 16 óra 45 perckor. Ő egy segédmotoros kerékpárral úgy vett részt a közúti közlekedésben, hogy nem rendelkezett vezetői engedéllyel, illetve a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott.

 

Kerekegyházán 16 óra 58 perckor egy munkásokat szállító kisbusz vezetőjét állították meg, akiről szintén kiderült, hogy ittas állapotban van. Az 51 éves férfi vezetői engedélyét a helyszínen elvették.

 

Izsák belterületén a rendőrök egy külföldi férfit igazoltattak. A férfivel szemben felmerült az ittasság gyanúja, melyet a vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredménye is alátámasztott, így vezetői engedélyét a helyszínen bevonták.

 

A három sofőrrel szemben büntetőeljárás indult.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Letartóztatásban

Megvertek és kifosztottak egy férfit a szigetvári vasútállomáson. A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

 

Egy újabb sporteredmény, amire büszkék lehetünk!

Az elmúlt évek hagyományához hasonlóan, a Készenléti Rendőrség szervezésében idén is megrendezték az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. A versenyt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata dobogós helyen zárta.

 

Állati jó nap volt!

Szenzáció! Nyilvános rendőrkutya kiképzés volt Miskolcon, a Népkerti Sportpályán! Az Állatok Világnapja alkalmából, az állatokért, a felelős állattartásért!

 

Lezárt ügy: Jobbágyi rablás

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. szeptemberében erőszakos módon kirabolt egy idős nőt Jobbágyiban, majd bezárta saját háza pincéjében.