Ismét járható a 4-es számú főút

2017. 07. 28., p - 13:50
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Befejeződött a helyszíni szemle, a forgalom ismét zavartalanul haladhat az érintett szakaszon.

Ahogy arról korábban beszámoltunk 2017. július 28-án 11 óra 28 perckor a 4-es számú főút és a 401-es számú főút kereszteződésében eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött két személygépkocsi. A balesetben egy személy sérült meg.

 

A rendőrök a helyszíni szemlét befejezték és a forgalomkorlátozást feloldották, így a forgalom ismét zavartalanul haladhat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.