Halálos közúti balesetet okozott

2019. 10. 03., cs - 18:30
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az esztergomi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát a 29 éves sofőrrel szemben.

Egy bajnai férfi 2018. március 13-án reggel személygépkocsival, vezetői engedély nélkül közlekedett Bajna felől Szomor irányába három fő utassal. Haladása során egy jobbra ívelő kanyarban a nedves, síkos úton a sebességét nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg, ennek következtében keresztbe fordulva átsodródott a bal oldali forgalmi sávba. A szemből érkező tehergépkocsi vezetője észlelve az elé került járművet, a fékezés és a jobbra húzódás ellenére az ütközést már nem tudta elkerülni. A baleset során a személygépkocsi utasai közül két fő olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életet vesztette. 

A balesetet okozó férfi ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetése miatt indult büntetőeljárás. A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és vádemelési javaslattal megküldte az eljárás ügyiratait az illetékes ügyészségnek.

1

2


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kiszűrve

Német hatóságok által körözött autót foglaltak le a nyomozók Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

A nyomozók nem engedték kihűlni a nyomokat

A szerencsi rendőrök – közel – két évvel ezelőtti rablás ügyében végzett kitartó nyomozásukkal törlesztették azt az adósságot, melynek során őrizetbe vették egy bodrogkeresztúri idős nő bántalmazóját.

 

Ittasan vezetni veszélyes

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonkét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminckilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.