Feloldották az útlezárást Pécsett

2017. 07. 28., p - 22:05
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Újra zavartalanul halad a forgalom.

Mint arról korábban írtunk, 2017. július 28-án 19 óra körül Pécsett, a Hungária utca és a Petőfi Sándor utca kereszteződésében két személygépkocsi ütközött össze eddig tisztázatlan okból.

A balesetben egy 37 éves férfi könnyű, egy 26 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett, egy 55 éves férfi a helyszínen életét vesztette.

A helyszínelés és műszaki mentés idejére teljes útlezárás volt érvényben. A balesettel érintett útszakaszon 21 óra 40 perctől ismét zavartalanul halad a forgalom.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.