Eltiltottak

2019. 10. 06., v - 10:17
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két sofőrt vettek szabálysértési őrizetbe a rendőrök Somogy megyében.

A körzeti megbízottak 2019. október 5-én 17 óra 35 perckor Barcs belterületén igazoltattak egy segédmotoros kerékpárral közeledő férfit, akinél az alkoholszonda pozitív eredményt mutatott. Megállapították, hogy a sofőrt a Barcsi Járásbíróság a vezetésétől korábban eltiltotta. Az egyenruhások a 32 éves helyi lakost előállították a Barcsi Rendőrkapitányságra, ahol az ittas járművezetés miatt büntetőeljárást indítottak, az engedély nélkül vezetés miatt pedig meghallgatták, majd szabálysértési őrizetbe vették.

A rendőrök 2019. október 4-én 22 óra 6 perckor Lengyeltóti belterületén ellenőriztek egy 43 éves helyi gépkocsivezetőt, akiről megállapították, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezett, mivel korábban jogerősen eltiltották a járművezetéstől. Az egyenruhások a férfit előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra, ahol járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt meghallgatták, majd szabálysértési őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kiszűrve

Német hatóságok által körözött autót foglaltak le a nyomozók Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Ittasan vezetni veszélyes

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonkét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminckilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

A nyomozók nem engedték kihűlni a nyomokat

A szerencsi rendőrök – közel – két évvel ezelőtti rablás ügyében végzett kitartó nyomozásukkal törlesztették azt az adósságot, melynek során őrizetbe vették egy bodrogkeresztúri idős nő bántalmazóját.