Elhagyta a helyszínt

2019. 01. 28., h - 09:59
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy debreceni férfi gépkocsijával nekiütközött egy vasúti sorompónak, amely letört. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A nyomozás adatai szerint egy sofőr az általa vezetett személygépkocsival közlekedett 2018. október 26-án 13 óra körül Debrecenben, a Gázvezeték utcán, amikor figyelmen kívül hagyta a vasúti átjárót biztosító sorompó tilos jelzését és nekiment a csapórúdnak, amely letört.

A 75 éves járművezető a baleset után elhagyta a helyszínt, azonban a rendőrök azonosították és gyanúsítottként kihallgatták.

Vele szemben vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek.

.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Letartóztatásban

Megvertek és kifosztottak egy férfit a szigetvári vasútállomáson. A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

 

Egy újabb sporteredmény, amire büszkék lehetünk!

Az elmúlt évek hagyományához hasonlóan, a Készenléti Rendőrség szervezésében idén is megrendezték az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. A versenyt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata dobogós helyen zárta.

 

Állati jó nap volt!

Szenzáció! Nyilvános rendőrkutya kiképzés volt Miskolcon, a Népkerti Sportpályán! Az Állatok Világnapja alkalmából, az állatokért, a felelős állattartásért!

 

Lezárt ügy: Jobbágyi rablás

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. szeptemberében erőszakos módon kirabolt egy idős nőt Jobbágyiban, majd bezárta saját háza pincéjében.