Betonkorlátnak ütközött
Balfon a rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, akit a járművezetéstől eltiltottak.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/s%C3%A1rga%20kocsi.jpg?itok=_hMfe8jy)
Az egyenruhások Balf területén, a Fő utcában közlekedésrendészeti ellenőrzés céljából próbáltak megállítani egy személygépkocsit 2019. június 17-én 14 óra 31 perckor. A járművezető azonban a megkülönböztető fény-és hangjelzés ellenére nem állt meg, gyorsítani kezdett és elhajtott. Haladása során a Fertő útra kanyarodásakor az útpadkára lehajtva egy betonkorlátnak ütközve állt meg. A balesetet követően az okozó autójából kiszállt, majd megpróbált elrejtőzködni egy tujafa tövében, ahonnan csak többszöri rendőri felszólításra jött elő. A férfit a járőrök elfogták, a helyi rendőrkapitányságra előállították, ahol vele szemben drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. A baleset következtében személyi sérülés nem történt.
Az intézkedők megállapították, hogy a férfi ellen járművezetéstől való eltiltás van érvényben. A nyomozók V. Istvánt kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A közúti közlekedési baleset körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja.