Befejezték a helyszínelést Ferencvárosban

2017. 07. 29., szo - 20:14
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A balesettel érintett szakaszon ismét zavartalanul halad a forgalom.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Budapesten a IX. kerületben, az Illatos út és Epreserdő utca kereszteződésénél 2017. július 29-én 18 óra 30 perc körül eddig tisztázatlan körülmények között egy autó villamossal ütközött.

A rendőrök a baleset szemléjét befejezték, a forgalom ismét zavartalanul halad.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.