Balesetek Hajdú-Bihar megyében

2018. 06. 18., h - 09:59
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kérjük, hogy a balesetek elkerülése érdekében kiemelt figyelmet fordítsanak a közúti közlekedési szabályok betartására!

Egy 79 éves férfi az általa vezetett segédmotor-kerékpárral közlekedett 2018. június 17-én 12 óra 15 perc körül a 4-es számú főúton, Debrecen felől Ebes irányába, amikor nem adott elsőbbséget egy személygépkocsival közlekedő 49 éves nőnek, ezért összeütköztek. A balesetben a motorkerékpáros férfi súlyos sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság vizsgálja.

.

A püspökladányi rendőrök intézkedtek egy nagyrábéi baleset helyszínén 2018. június 17-én 10 óra 45 perc körül. Egy 64 éves nő kerékpárjával a Kossuth Lajos utcán, a menetiránnyal szemközti forgalmi sávban közlekedett, amikor észrevette, hogy vele szemben egy személygépkocsi közeledik. A baleset elkerülése érdekében mindkét jármű vezetője megpróbált kitérni, azonban a balesetet nem tudták elkerülni és összeütköztek. A kerékpárost a mentőszolgálat munkatársai súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

2

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége az ötéves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 33 éves férfit, aki testvérének iratait felhasználva rejtőzködött Magyarországon.

 

Letartóztatásban

Megvertek és kifosztottak egy férfit a szigetvári vasútállomáson. A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

 

Egy újabb sporteredmény, amire büszkék lehetünk!

Az elmúlt évek hagyományához hasonlóan, a Készenléti Rendőrség szervezésében idén is megrendezték az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. A versenyt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata dobogós helyen zárta.

 

Állati jó nap volt!

Szenzáció! Nyilvános rendőrkutya kiképzés volt Miskolcon, a Népkerti Sportpályán! Az Állatok Világnapja alkalmából, az állatokért, a felelős állattartásért!

 

Lezárt ügy: Jobbágyi rablás

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. szeptemberében erőszakos módon kirabolt egy idős nőt Jobbágyiban, majd bezárta saját háza pincéjében.