A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát
A férfi Konyár külterületén okozott balesetet. Mint kiderült, a megalapozott gyanú szerint kábítószer hatása alatt vezetett, amikor járműjével az árokba hajtott.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/leadbal_3.jpg?itok=rMKWMyRt)
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya bódult állapotban elkövetett járművezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy derecskei lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2020. február 24-én 21 óra 30 perc körül Konyár külterületén egy út melletti árokba hajtott autójával.
Felmerült a gyanú, hogy a férfi a vezetés megkezdése előtt tiltott szert fogyasztott, ezért a rendőrök további mintavételre előállították, a jogosítványát pedig bevonták. A nyomozók a 20 éves sofőrt gyanúsítottként kihallgatták, beismerő vallomást tett. Az eljárás során kirendelt szakértő megállapította, hogy a jármű vezetője kábítószer hatása alatt vezetett, amikor balesetet szenvedett.
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.