Garázdaság a futballmérkőzésen
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.
Az elmúlt 24 órában történt.
A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság nem győzi hangsúlyozni, hogy aki ittasan vezeti járművét nemcsak önmagát, hanem utasait és a közlekedés többi résztvevőjét is veszélyezteti!
Egy őrizetbe vétel és két bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfi előállítása.
Gyulán, Békéscsabán és Szarvason helyszíneltek a rendőrök.
Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.
Hírek Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből.
Az elmúlt 24 órában történt.
Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései Veszprém vármegyében.
A Csornai Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított ismeretlen csaló ellen, aki egy internetes alkalmazáson hirdető nőt vert át.
Csalókhoz került a nyaralásra szánt pénz.
A rendőrség folyamatos figyelemfelhívása ellenére a múlt héten a gyorshajtók száma meghaladta a négyezret.
A vízirendészek a társszervek bevonásával gyakorlatoztak Tiszafüreden. A bemutató során két csónak összeütközését szimulálták a Tisza-tavon, majd a vízbe esett, úszni nem tudó ember mentését mutatták be.
A BRFK akciójában 51 embert fogtak el, köztük egy emberölés bűntett kísérlete miatt körözött férfit.
A 16 éves lányt a rendőrök jelenleg is keresik.
Végzetes lépésre szánta el magát egy fiatal férfi Zalaegerszegen. Civilekkel közösen sikerült megakadályozni, hogy tragédia történjen.
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Alig fél nap alatt fogták el a rendőrök azt a fiatalembert, aki kirabolt egy idős nőt Olaszliszkán.
A rendőrség kutyakiválasztási napot tart 2024. augusztus 13-án Dunakeszin.